Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A  GALAMBOK  BOLYGÓJA

 

Álmosan dörzsölte szemeit reggel ébredés után Robika.Kép

-- Kár, hogy felébredtem! -- szólt oda testvérének, aki épp most nyitotta ki szemeit.

-- Miért? -- kérdezte Rudika. -- Valami jót álmodtál talán?

-- Eltaláltad. Azt álmodtam, hogy a galambok bolygóján vagyunk és pont repülni készültem, amikor felébredtem. -- panaszkodott Robika.

-- Megnézem, milyen messze van a Földtől ez a bolygó, és ha sikerül kereket oldani, ellátogatunk oda. -- ígérte testvére.

Reggeli után át is böngészte a térképet Rudika.

--Elég messze van, de ha kozmikus sebességgel száguldunk, hamar odaérünk. Ha anya elmegy bevásárolni meglógunk. Oké?

-- Oké! -- vágta rá Robika és Anita is.

-- Addig csempésszünk be egy zsák búzát a lakókocsiba. -- súgta Rudika.

Nagy nehezen, zacskónként sikerült a takarmányt a lakókocsiba cipelni.

-- A galamboknak szánod? -- kérdezte Anita.

-- Naná! -- válaszolt a kisfiú.

Anya elindult a boltba. A három gyerek sem volt rest. Nem kellett nekik több. Beugráltak a lakókocsiba, megnyomták a kék gombot, s már fent is voltak a felhők magasságában.

-- Most beprogramozom a számítógépet, és kozmikus sebességgel fogunk repülni, hogy villámgyorsan odaérjünk.

Úgy is volt. Nem telt el fél óra sem, és már megpillantották az ablakból a bolygót.

Robika megnyomta a sárga leszállási gombot, mihelyt a bolygó fölé értek. A lakókocsi egy tisztáson simán landolt.

-- Kiszállás! -- lépett az ajtóhoz Rudika. Robika követte.

-- Megálljatok! -- kiáltott utánuk Anita. -- Fegyvert nem viszünk?

-- Minek? -- nézett rá csodálkozva Rudika. -- Köztudott, hogy a galambok szelíd, békés madarak. Inkább félnek ők tőlünk, mint nekünk kellene tőlük.

-- Ahogy gondolod. -- adta meg magát a kislány és ő is kilépett a bolygóra.

Rettentő hangos szárnysuhogás fogadta őket. A galambok ezrével keringtek, szálltak a gyerekek körül. Nem is féltek egyáltalán. A kis utasok elragadtatva gyönyörködtek a csodálatos madarakban.

-- Szervusztok. -- köszöntötték őket barátságosan.

-- Szervusztok. -- búgták a galambok, s leszálltak a lakókocsira, a fákra, a fűbe, oda ahol éppen helyet találtak.

Volt közöttük szürke, fehér, fekete-fehér tarka, barna, sőt még kéken csillogó galamb is. Nagyon sokféle fajta élt itt a bolygón. És, ha hiszitek, ha nem, óriás méretű vadgalambok is voltak.

-- Kik vagytok? Honnét jöttetek? -- hangzottak fel az ismerős kérdések.

-- A Földről jöttek és gyerekek. -- szólalt meg egy postagalamb.

Csodálkozva néztek rá a gyerkőcök:

-- Honnan tudod mindezt? -- kérdezték csaknem egyszerre.

Társai is meglepődtek.

-- Talán már jártál a Földön? -- turbékolták a galambok.

-- Jártam ám! -- felelte a postagalamb. -- Sőt, még éltem is ott, hiszen ott születtem. Onnan repültünk ide erre a bolygóra az apámmal és anyámmal. Azóta élek itt. Csodálatos a Föld!

-- A ti bolygótok is az. -- mondta Anita.

-- Igen valóban csodálatos, de itt sajnos nincs olyan finom búza mag, mint a Földön. Még most is a csőrömben érzem az ízét. -- búgta álmodozva a galamb.

-- Jó, hogy említed a búzát! -- kiáltott fel Robika. -- Hoztunk nektek egy zsákkal. Ebből, ha vettek a földbe, Jövőre százszor annyi lesz.

Nagyon megörültek a galambok, s azt sem tudták, hogyan fejezzék kKépi hálájukat.

-- Akartok repülni? -- kérdezték az óriás gatyás galambok.

-- Igen! Igen! -- ujjongtak a gyerekek.

-- Gyertek, üljetek a hátunkra. -- mondta a galamb, és a nebulók boldogan másztak fel egy-egy galamb hátára, amelyek nagy szárnycsapásokkal a magasba repítették őket.

-- Jól kapaszkodjatok! -- kiáltották nekik.

A gyerekek így galambháton repülve, körbenézték a gyönyörű bolygót.

Egy hatalmas erdő fölé értek. A fákon rengeteg madárfészket fedeztek fel a gyerekek.

-- Ez a keltető telepünk. -- magyarázták a galambok. -- Ezekbe a fészkekbe rakjuk le a tojásainkat, és itt költjük ki a kis fiókáinkat. Meg szeretnétek nézni? -- kérdezték az utasaikat.

Az óriás galambok óvatosan leereszkedtek a fák koronájára, ahonnan bele lehetett látni a fészkekbe.

-- Mennyi tojás! -- kiáltott fel elragadtatva Anita.

-- Ott, abban a fészekben meg már kikeltek a kis galambok! -- mutatott Robika egy másik fészek felé.

Rudika is gyönyörködve szemlélte a csodálatos látványt, hallgatta a kis fiókák csipogását, de egyszer csak rémülten kiáltott egy nagyot:

-- Jól látom? Az egyik fészekből most rabolja el az egyik galamb fiókát egy óriás kígyó!

-- Bizony jól látod. -- sóhajtott az egyik galamb szomorúan. -- Olyan boldogan, nyugalomban éltünk itt, mígnem, valahonnan idekerült egy kígyó. Attól kezdve állandóan rettegünk, mikor, kinek a kis fiókáját kebelezi be, mert rettentően falánk csúszó-mászó.

-- Nem tudjátok elpusztítani? -- kérdezte izgatottan Robika.

-- Sajnos nem. Sokkal ravaszabb, mint mi vagyunk. Amikor jól lakik, napokig elbújik valahová, s mindig váratlanul, alattomosan támad a védtelen, gyenge kis galambjainkra. -- panaszkodott a galamb.

-- Ezt nem hagyhatjuk megtorlás nélkül. -- jelentette ki Rudika. -- Vigyetek vissza bennünket a társaitokhoz, valamit megpróbálunk kitalálni, hogyan ejtsük fogságba az álnok kígyót.

Vissza is repültek a lakókocsihoz, ahol a három gyerek összedugta a fejét és tanakodtak. Rövid gondolkodás után így szólt Rudika:

-- Nekem volna egy ötletem. Építsünk fából, indákból egy jó erős ketrecet. Abba beletesszük a kígyót.

-- Igen ám, de hogyan? -- kérdezte Robika.

-- A galambok hátán odarepülünk a keltető telepre és meglessük, mikor jön a gaz ragadozó a zsákmányért. Akkor a lézer pisztolyunkkal kábító lövésekkel elkábítjuk őkelmét. A többi már gyerekjáték. -- magyarázta Rudika.

-- Miért nem lőjük le? -- Kérdezte Anita. -- Megérdemelné! Fogat fogért, szemet szemért!

-- Megérdemelné, igazad van, de hagyjuk életben. -- mondta Rudika.

-- És mit csinálunk vele, ha már a ketrecben lesz? -- tudakolta Robika. -- Csak nem akarod elvinni a Földre?

-- De igen! -- válaszolta Rudika. -- Egyelőre magunkkal visszük a Földre, s ha legközelebb sikerül a lógás a szüleink elől, elvisszük a kígyók bolygójára.

-- Álljunk neki akkor a ketrec építésének. -- mondta Anita.

Úgy is volt. A galambok is segítettek, és ripsz-ropsz, készen lett a kaloda. A gyerekek magukhoz vették a lézerpisztolyokat, felültek a galambok hátára és odarepültek a keltető helyre. Nem kellett várniuk, mert a kígyó még nem lakott jól, pont akkor csúszott egy másik fészekhez.

A három gyerek egyszerre húzta meg a ravaszt, s a kígyó kábultan esett le a fáról. Rudika és Robika ügyesen bevonszolták a ketrecbe. A ketrec négy sarkára erős indakötelet kötöttek, melynek végeit egy-egy galamb a csőrébe vette, és a lakókocsihoz segítették.Kép

Nem győztek hálálkodni a galambok, hogy megszabadultak a ragadozó kígyótól.

A gyerekek elköszöntek és kozmikus sebességgel száguldottak vissza a Földre. Amikor hazaértek, gondosan bezárták a lakókocsi ajtaját, ahol őrizték a kígyót addig, míg el nem juttatják a kígyók bolygójára.

Nem érdemelte meg, de Rudika és Robika minden nap egy-egy egérrel etette meg.



 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.