Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A  GYÓGYÍTÓ HATTYÚK

 

      Rudika a ház ablaka alá bújva leste, édesanyja mikor kapcsolja be a vasalót. Izgatottan nyújtogatta a nyakát, hogy jobban be tudjon kukucskálni.

Anya tett-vett a vasaló deszka körül, majd lehajolt és bedugta a konnektorba a vasalózsinór csatlakozóját.

Ebben a pillanatban ugrik a kisfiú a lakókocsihoz:

-- Készen vagytok? -- kérdezte testvéreitől, akik lázas várakozással figyelték Rudika jöttét.

-- Persze, hogy készen vagyunk! Alig vártuk már, hogy gyere! -- felelték a gyerekek. -- Indulhatunk végre?

-- Indulhatunk! -- azzal a távirányítóval már csukta is befelé a lakókocsi ajtaját Rudika.

-- Robika, nyomd meg a kék gombot! Irány, felfelé a magasba! -- adta ki az utasítást az idősebb fiú.

Robika örömmel engedelmeskedett. Megnyomta a kék gombot, s a lakókocsi csendesen, de villámgyorsan a levegőbe emelkedett.

-- Gyertek gyorsan az irányító szobába! - hívta Robikát és Anitát, Rudika.

-- Be kell táplálni a kompúterbe az adatokat. Anélkül csak céltalanul keringenénk a világűrben.

Bevonultak a gépterembe.

-- Mi most az utazásunk célpontja? -- kérdezte a kisfiú. -- Mivel reggel óta nem tudjuk eldönteni hová is menjünk. Jó lenne, ha végre megegyeznénk, hogy melyik bolygóra repüljünk és nem vitatkoznánk tovább.

-- Jó, nem bánom -- mondta beleegyezően Anita -- menjünk a hattyúk bolygójára. De ígérjétek meg, ha sikerül legközelebb megint meglógni anyu elől, akkor felkeressük a lepkék bolygóját.

-- Ígérjük, ígérjük! -- kiáltotta egyszerre a két fiú.Kép

-- Akkor hát, elő a térképpel! -- mondta Rudika.

A három gyerek figyelmesen hajolt a térkép fölé. Rövid szemlélődés után Rudika a térképre bökött ujjával:

-- Itt van tehát a hattyúk bolygója. Huszonegyedik szélesség, kilencvennégy fok balra. -- s ütötte a gépbe a leolvasott adatokat.

-- Szuper sebességre kapcsolok, hogy minél előbb odaérjünk és több időnk legyen a bolygó felderítésére. Jó lesz? -- kérdezte a két gyerektől.

-- Miért is ne! -- lelkendezett Anita. -- Imádok gyorsan repülni! Még jóformán be sem fejezte a mondatot, amikor jelzett a műszer villogója, a megjelölt bolygó fölött vannak.

Rudika gyorsan megnyomta a sárga gombot, s a lakókocsi lassan ereszkedni kezdett az ismeretlen bolygóra. Alig észrevehető billenéssel ért a talajra.

A három gyerek vegyes érzelmekkel várta, hogy az automata kinyissa a kocsi ajtaját.

Robika kívánságára jöttek a hattyúkhoz. Kedvenc madarai közé tartoztak. Bármikor a Balaton partjára mentek kirándulni a szüleivel, mindig ennivalóval megtömött zacskóval ment, amit a hattyúkkal etetett meg. Most is hozott nekik sok-sok- finomságot: sütemény és kenyér darabokat, csokit.

-- Meglátjátok, ezek a madarak is örömmel elfogadják tőlem ezeket. -- vette a kezébe az elemózsiás zacskót.

Testvérei mosolyogtak.

-- Ennyi hattyúnak, amennyi itt lesz, úgysem elég. -- mondták neki.

Kiléptek a bolygóra, s egyszerre kiáltott fel a meglepetéstől a három kis utazó.

-- Gyönyörű, csodálatos! -- ámuldoztak.

S valóban, felejthetetlen kép fogadta őket. Élénk, zöld lombú fák között egy hatalmas kék vizű tó, melybe egy kis hegy oldaláról vízesés zuhogott. A tóban hosszú nyakú, hófehér hattyúk méltóságteljesen úszkáltak. Fejüket büszkén emelték a magasba.

Selymes fűben lépkedtek a gyerekek. A fáról érett gyümölcsök lógtak fürtökben.

-- Körte! -- kiáltott fel Robika és odafutott a sárga körtével megrakott fához. Letépett egy körtét és beleharapott.

-- Hű, de finom! Nem kóstoljátok meg? -- kérdezte testvéreit.

De azok annyira elfoglalták magukat a nézelődéssel, hogy nem gondoltak az evésre.

Kép A hattyúk szemében félelem tükröződött, ahogy meglátták a jövevényeket, akik meg sem várták a kérdéseket, köszöntek és bemutatkoztak a bemutatkozás után.

-- Ne féljetek tőlünk, nem bántunk benneteket. -- mondták a csodálatos madaraknak.

-- Föld, emberek? -- néztek egymásra a hattyúk. -- Még soha nem hallottunk egyikről sem.

-- Én igen. -- szólt egy különösen szép hattyúlány.

Társai csodálkozva tekintettek rá.

-- Te már hallottál az emberekről? -- kérdezték kíváncsian.

-- Igen, ismerem az embereket. Jártam a nagyapámmal egyszer a Földön. -- szólt a kis hattyú. -- Nagyon szép bolygó. A lakói kedvesek, barátságosak. Jó volt ott lenni. A gyerekek finomságokkal kényeztettek bennünket. -- fejezte be elbeszélését.

-- Én is hoztam egy kis csemegét nektek. -- mondta Robika és elosztotta a hattyúk között igazságosan a zacskó ennivalót.

Megbarátkoztak a gyerekek a hattyúkkal. Sokat beszélgette, bejárták az egész bolygójukat.

Egyszer csak a kis Robika elsápadt és nagyon fájlalta a hasát. Lefektették a pázsitra. Anita friss vízzel mosogatta a verejtéktől gyöngyöző homlokát.

-- Mi a baj Robikám? -- kérdezte aggodalmasan. -- Mitől lettél beteg?

Odaballagtak hozzájuk a hattyúk és sajnálkozva tudakolták, mi történt a kisfiúval.

-- A körte, talán a körte! -- súgta fájdalmas arccal Robika.

-- Evett a körtéből? -- kiáltották rémülten a hattyúk.

-- Igen evett. -- felelték a gyerekek.

-- Az a gyümölcs halálos mérget tartalmaz. -- magyarázták a bolygó madarai. -- De nyugodjatok meg, van rá orvosság.

Az egyik hattyú elsietett, s egy barlangból zöld folyadékkal teli edénykével tért vissza, amit a csőrében hozott.

-- Igyál kis barátom! -- tartotta a gyógyszert a beteg szájához. -- Igyál!

Robika lassan kortyolgatta a kellemes ízű gyógyitalt.

-- Köszönöm. -- suttogta a beteg gyermek.

Rövid idő múlva éreztette hatását a zöld gyógyszer. Robika felült és megkönnyebbülve mondta:

-- Sokkal jobban érzem magam. Azt hiszem indulhatunk is haza.

Megköszönték a hattyúk segítségét, elköszöntek a gyerekek, s beszálltak a lakókocsiba.

-- Gyertek el máskor is! -- integettek a fehér hattyúk.

Már majdnem megnyomta Rudika a kék indító gombot, amikor a madarak csőrükkel kopogtak a lakókocsi ablakán.Kép

-- Ajándékba adunk mindegyikőtöknek egy-egy hattyú tojást. Emlékezzetek ránk! -- mondták búcsúzóul.

Boldogan tértek vissza a Földre a kis utazók. Örültek, hogy ilyen kedves barátokat szereztek.


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.