Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A  MANÓK  KÖZÖTT

    --Apa, szeretnék kérni tőled valamit! -- bújt édesapjához hízelegve Robika.

-- Kivele! -- biztatta apa.

-- Te sokkal engedékenyebb vagy mint anya, ezért inkább neked mondom meg, hogy tegnap voltunk a kígyók bolygóján. -- vallotta be a gyerek a legutóbbi kiruccanásukat. -- S onnan elhoztunk egy kis manót.

-- No fene! Csak úgy ukk-mukk fukk, fogjátok magatokat és szó nélkül elillantok? -- vonta össze mérgesen a szemöldökét apa, de a kisfiú tudta, amilyen hirtelen jött a haragja apjának, olyan hamar el is fog menni.

-- Pszt apa, csendesen! -- tette szájára a kezét Robika. -- Ne hallja meg anya, mert akkor lesz nemulass!

-- És mit szeretnél kérni? Hagy halljam! -- nógatta fiát. -- Csak nem a manókát akarjátok hazarepíteni?

-- De igen. -- nézett rá csodálkozva a gyerek. -- Honnan tudod?

-- Sejtem. Mikor mennétek?

-- Azonnal! -- válaszolt gyorsan Robika.

-- Rendben van. Elfoglalom anyátokat. Repüljetek, de nagyon vigyázzatok és siessetek vissza! A lakókocsi rendben van, útra készen áll? -- tudakolta komolyan a férfi.

-- Rendben van, igen. -- vágta rá a kisfiú. -- Kössz apa, akkor már megyünk is. Szia!. -- s futott, hogy közölje a jó hírt testvéreivel. -- Programozhatod a manók bolygójának az adatait a gépbe! -- esett be az ajtón futva Robika. -- Induljunk minél előbb.

-- Miért, anya talán elment valahová? -- kérdezte Rudika.

-- Nem, de apa leköti addig a figyelmét, amíg elszáguldunk. Megbeszéltem vele. -- dicsekedett a kisfiú.

 Kép

 

-- Hurrá! Akkor irány az új bolygó. -- csapott kezével a levegőbe egy nagyot Rudika. -- Szólj légyszi Anitának is, ha ő is jönni szeretne velünk.

-- Naná, hogy szeretne menni. -- lépett be az ajtón a kislány, aki hallotta testvére utolsó mondatát. -- Hová megyünk?

-- A manók bolygójára. Hová mennénk máshová? -- vágta rá Robika.

Rudika beütötte a gépbe a koordinátákat, megnyomta a kék gombot és a lakókocsi már repült is a célja felé. Most is, mint általában, fénysebességre kapcsoltak, hogy minél előbb odaérjenek.

-- Mikor teszünk már, mint kezdetben, egy kis sétarepülést a világűrben? -- kérdezte Anita. -- Mert mostanában, csak száguldunk, s látni az út alatt semmit sem látunk.

-- Ígérem, egyik nap cél nélkül, csak sétarepülni fogunk. -- válaszolta Rudika.

Közben meg is érkeztek a kicsi, de csodálatosan szép bolygóra.

-- Örülsz, hogy újra itthon vagy? -- kérdezte Robika a kis manótól. -- De nem kell, hogy válaszolj, hisz látom a szemed csillogásából, hogy boldog vagy, s hogy alig várod a találkozást a testvéreiddel, barátaiddal.

-- Így igaz. -- bólintott könnyes szemmel a manó. -- Rég volt, hogy a vihar elvitt innen.

Kinyitották az ajtót, de mielőtt kiléptek volna rajta, Rudika így szólt:

-- Nem kell félnünk a manóktól? Nem fognak bántani bennünket?

-- Nem, nem. -- rázta a fejét a kis manó. -- Azt nem ígérhetem, hogy nem fognak megviccelni benneteket, de hogy nem lesz semmi bántódásotok, az biztos.

Vegyes érzelmekkel léptek ki a bolygóra. Kíváncsi manó szemek meredtek rájuk minden felől. Színes tömeg hömpölygött előttük. Piros sapkák, zöld sapkák, kékek, fehérek fedték a kis manók fejét. Olyan volt az egész, mint egy tarka, virágos rét.

-- Szerbusztok manócskák! -- köszöntek a gyerekek.

-- Szerbusztok. -- köszöntek a manók kórusban. -- Honnan jöttetek? Kik vagytok?

Mielőtt a gyerekek válaszolhattak volna, a bolygó lakói észrevették a lakókocsiból kilépő társukat.

-- Hát te honnan kerültél elő? -- kérdezték csodálkozva.

S a világ körüli útjáról hazatérő kis manó mindent elmesélt szép sorjában.

-- Te aztán nem unatkoztál a kígyóknál! -- nevettek a barátai. -- Jól elaltattad őket! Ha, ha, ha ...

-- Gyertek, megmutatjuk a bolygónkat. -- szólt a gyerekekhez egy hosszú hófehér szakállas manó.-- Van ám itt mit nézni!

Elindultak megismerkedni a gyönyörű bolygóval. Alig léptek a gyerkőcök egyet-kettőt, amikor a zöld fák hirtelen pirosra változtak, az égen a felhők sárgává.

-- Mi történt? -- kiáltott fel Anita.

-- Semmi -- szólt az egyik kék sapkás manó --, csak játszunk.

S akkor a rétből óriási hegy lett. Az útból gyönyörű vízesés. A madarakból könnyű kis pillangók.

A gyerekek egyik ámulatból a másikba estek. Rudika kezét megfogta Robika, és így szólt:

-- Minden hihetetlen, fantasztikus. De elragadó!

-- Az igen. -- helyeselt testvére.

-- Iá, iá, csodálatos!

Rudika oldalra nézett, s mit látott? Robika helyett egy kis szürke csacsi ugrándozott mellette.

-- Ki művelte ezt? -- kérdezte mérgesen.

-- Én voltam. -- kuncogott vállait felhúzva a tömegből egy kis manócska.-- Én voltam. -- de már vissza is változtatta a kis csacsit fiúvá.

Anita a fiúk előtt futott egy fához, de a tréfás manó, őt meg kenguruvá varázsolta. Ott ugrált a tó körül.

-- Varázsold vissza! -- kérte Rudika.

-- Jó, de te meg galamb leszel, és röpködhetsz. -- nevetett a manó, és Rudika abban a pillanatban egy fehér galamb képében felröppent a magasba.

-- Jaj, de jó! Jaj, de érdekes! -- kiáltott le a testvéreinek.

Így játszottak, szórakoztak, míg a gyerekeknek haza nem kellett indulni.

De sajnos letelt az idejük, és vissza kellett menniük a Földre. Elköszöntek és indultak a lakókocsi felé.

-- Még jó, hogy a lakókocsinkat nem varázsolták el! -- jegyezte meg Anita. De abban a pillanatban a kocsi egy óriási gömbbé változott. A gyerekek bemásztak a gömbbe és Rudika így szólt:

-- Ezzel aztán nem tudnánk elrepülni, hiszen ez teljesen üres. Nincs benne egyetlen gép sem!

-- Üres? Azt mondod! -- kérdezte nevetve az egyik manó. -- Így már jó? -- s azzal tele varázsolta porszívóval, mosógéppel, hűtőgéppel.

A gyerekek csak úgy dülöngéltek a nevetéstől.Kép

-- Szívesen maradnánk veletek még, de sajnos mennünk kell. -- mondta Rudika a manóknak, akik  visszavarázsolták a lakókocsit lakókocsivá, amely hamarosan felemelkedett a magasba.

A kis vidám manók nagyon sokáig integettek a távozó gyerekek után.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.