Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

A  PAPAGÁJOK  BOLYGÓJA

 

     --Mit olvasol? -- hajolt Rudika fölé Anita, aki olyan elmélyülten szívta magába a szavak értelmét, hogy nem vette észre, amikor belépett a szobájába a kislány.

-- A repülőkről olvasok. -- válaszolta. -- Érdekes könyv.

-- Biztos az lehet, mert két napja ki sem dugod az orrod. Pedig itt van a barátod az Árpi, és szeretne játszani veled. Na jössz? -- kérdezte Anita.

-- Mindjárt megyek, csak ezt a fejezetet még elolvasom, fél oldal.

Borongós idő volt, lógott az esőnek a lába.

-- Csöpög az eső. Mit akartok játszani ebben a ronda időben? -- kérdezte pajtásaitól Rudika, amint kiment hozzájuk.

Kép -- Szia. -- köszönt neki Eszter, Anita barátnője.

-- Ja, szia. -- viszonozta a köszönést a fiú. -- Te is itt vagy? Gyertek üljünk be a lakókocsiba és társasozzunk.

-- Milyen szép ez a lakókocsi! -- ámuldozott Eszter. -- A tietek?

-- Igen. -- felelte Anita. -- Hármunké. Anyától kaptuk. Sokat utazunk vele a világűrbe.

-- A világűrbe...e? -- nyitotta tágra csodálkozásában a szemeit Eszter. -- Na ne viccelj!

-- Ez nem vicc. Tényleg elrepülünk a bolygókra. Olyan régen nem találkoztunk már, hogy erről te nem is hallhattál. -- mondta Anita.

-- De szeretnék egyszer veletek menni! -- sóhajtotta Eszter.

-- Én is szívesen elmennék veletek valamelyik bolygóra. -- szólt közbe Árpi, a szomszéd kisfiú. -- Nekem már sokat meséltetek az izgalmas kirándulásokról, de soha nem hívtatok, hogy tartsak veletek.

-- A szüleitek elengednének? -- kíváncsiskodott Rudika. -- Nem hiszem.

-- Ti sem szoktatok elkéretőzni. -- vágott vissza Árpi.

-- Ha vagytok olyan bátrak, hogy szó nélkül elmertek jönni, vállaljátok a lebukást és a büntetést, eljöhettek egyszer velünk. -- ígérte Rudika.

-- Nem lehetne most? -- tette fel a kérdést Eszter. -- A szüleim elutaztak, ráérek.

-- Az enyémek meg dolgozni vannak. -- mondta gyorsan Árpi.

A három testvér összenézett.

-- Kifürkészem, mit csinál anya. -- vállalta magára Robika.

Míg a kisfiú távol volt, Rudika átnézte a műszereket, a hajtóműveket. Megnézte van-e elegendő energiájuk.

-- Itt a jó alkalom a repülésre! -- futott vissza Robika. -- Anya mosáshoz készülődik, ami eltart egész délelőtt.

-- Príma, akkor indulunk! -- lelkendezett a kis sereg.

Rudika jól bezárta az ajtót.

-- Robika, nyomd meg a kék gombot. -- adta ki az utasítást. -- Ti pedig üljetek le. Én is jövök majd, és megbeszéljük merre menjünk.

A lakókocsi felemelkedett a magasba, egészen a felhők fölé.

-- Csodálatos! -- kiáltott fel Eszter. -- Alig lehet valamit érezni, hogy repülünk, pedig már a felhőket látom az ablakból.

-- Itt is vagyok. -- lépett a kis nappaliba Rudika, kezében lobogtatva a bolygók térképét. Kiterítette az asztalra.

-- Nézzük meg, hogy hová repüljünk.

Mind az öt gyerekfej a térkép fölé hajolt.

-- Ide nem mehetnénk? -- mutatott Árpi egy bolygóra.

-- Melyik az? A törpék bolygója. -- olvasta Anita. -- Ott már voltunk.

-- Ez meg a papagájok bolygója. -- tette rá ujját Eszter egy pontra. -- Vagy talán már itt is jártatok?

-- Ott még nem. -- mondta Rudika. -- Felőlem mehetünk oda. Nektek is jó? -- kérdezte a többiektől.

-- Igen, igen. -- hangzott a válasz.Kép

-- Akkor megyek beprogramozom az automatát, és fénysebességre kapcsolok. -- jelentette ki Rudika.

-- Had menjek én is veled? Kíváncsi vagyok a gépteremre! -- kérte Árpi a barátját.

-- Jöhetsz nyugodtan. -- válaszolta Rudika. -- Érdekesnek találod biztosan.

Ahogy a két fiú visszatért a komputerektől és leültek, a műszer jelzett, hogy elérték a beprogramozott bolygó légkörét, s az automata megkezdte a leszállást.

-- Már meg is érkeztünk! -- kiáltotta Eszter. -- Ilyen hamar megtettük a több millió kilométert?

-- De meg ám, hiszen kozmikus sebességgel száguldoztunk! -- felelte Anita.

A lakókocsi landolt és a gyerekek kíváncsisággal tele tolongtak az ajtónál, hogy kiszállhassanak. Gyönyörű kép fogadta őket. A kék égbolton egyetlen felhő sem volt. Zöld, dús lombú fák bólogattak az enyhe szellőben. Ágaikon ezernyi színes, szebbnél szebb madarak ültek, és kíváncsi szemekkel lesték a jövevényeket, akik a csodálkozástól, a szépséges látványtól csak álltak és álltak némán.

-- Ilyen gyönyörűséget még álmában sem lát az ember! -- csapta össze két kezét Eszter. -- Ez egyenesen fantasztikus! Ennyi papagáj!

-- Szervusztok madárkák! -- kiáltott nekik Anita.

Semmi válasz, csak a nagy csend.

-- Szervusztok, szervusztok. -- köszöntötték őket a többiek is.

S ekkor megszólalt a legalsó ágon egy bóbitás, szürke papagáj:

-- Szervusztok.

Erre minden felől zúgtak-búgtak a madarak.

Szervusztok,...szervusztok. -- s sok-sok papagáj repült oda a gyerekekhez.

-- Jaj, de szépek vagytok! -- mondta nekik Anita.

-- Ahány madár, annyi féle! -- ámuldozott Eszter.

-- Van itt kicsi, vagy nagyobb, de azokat nézzétek meg! -- mutatott Robika az egyik irányba. -- Akkorák, mint egy tyúk!

-- És milyen színesek! -- állapította meg elragadtatva Rudika. -- Számoljuk meg, hányféle színű papagáj van! Kék, zöld...

-- Sárga, piros! -- toldotta meg Árpi. -- Annyi, de annyi féle színben ragyognak, hogy nem is tudom elmondani.

A papagájok ugyanilyen lelkesedéssel szemlélték a gyerekeket. Barátságosak voltak. Rengeteget beszéltek, csicseregtek. Odaszálltak a gyerekek vállára, fejükre és vidáman utánozták, amit azok mondtak.

-- Gyönyörű a tollatok! -- simogata meg Eszter az egyik papagájt.

-- Adunk nektek színes tollakat. -- mondta kedvesen a madár. -- Kértek?

-- Igen, kérünk. -- felelte a kislány, s a papagájok rengeteg tollat téptek a gyerekeknek, amiből azok indián fejdíszt fontak.

-- Játsszunk számháborúsdit! -- kiáltott fel Robika.

-- Jaj de jó! Jaj de jó! -- harsogták a társai.

Kétfelé osztották a kis csapatot, Rudika és Árpi ketten voltak, Robika a lányokkal.

Felmásztak a fára, a lombok közé bújtak, takarva a számaikat, nehogy leolvassa az ellenség, de a papagájok elárulták őket. Hangosan rikoltozva mondták hol az egyik, hol a másik gyerek számát.

-- Ez így nem érvényes! -- mondták a gyerkőcök, de nem haragudtak a papagájokra, mert olyan aranyosak, és olyan játékosak voltak.Kép

Az önfeledt játékban elfeledkeztek a kis nebulók az idő múlásáról. Anitának jutott eszébe, hogy talán már indulniuk kellene haza.

-- Az ám! -- kiáltott fel Rudika. -- Jól elment az idő! Anya lehet, hogy végzett a mosással, akkor pedig jaj lesz nekünk! Indulás haza!

Elköszöntek a kedves papagájoktól. Beültek a lakókocsiba, s megnyomták az indító gombot. A színes tollakat nem felejtették ám ott.

Boldogan szorongatta mind az öt elfáradt gyerek a kezében.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.