Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A széllovas

 

A  SZÉLLOVAS

 

Lustán heverészett a két fa közé feszített hintaágyon a kisvakond. Egész délelőtt tett-vett, hol a házban, hol a kertjében. Hol takarított, hol meg ásott. Elfáradva a sok munkában, most egy kis kellemes pihenést engedélyezett magának.

Hát, ahogy így elnyújtózva hintázik a friss levegőn, arra lebben a szél és egy kis szusszanásnyi időre letelepedett a fa ágára, épp a kisvakonddal szemben. Barátságosan mosolygott rá.

-- Helló vakond úrfi, pihenünk, pihenünk? -- üdvözölte a fekete állatkát.

-- Helló szelecske! -- köszönt vissza a kisvakond. -- Megérdemlem ezt a kis lustítást, kidolgoztam magam mára. Látom te is pihensz.

-- Messziről jöttem, kissé elfáradtam, de már megyek is tovább. -- felelte a szél és felállt az ágon, majdnem beverte a fejét egy másik vastag ágba.

-- Várj! -- ült fel a hintaágyon a kisvakond. -- Várj! Mondd, merre tartasz?images.jpeg

Széles mosolyra húzta a szél a száját:

-- Amerre a kedvem tartja. Hol nyugatra, hol meg kelet felé. Hol a tenger fölött száguldok, felkorbácsolom magasra a hullámokat, hol a sivatagban játszom a sárga homokkal, hol az égen kergetem a felhőket. Akarsz velem tartani?

-- Szíves örömest veled tartok. -- lelkendezett a kisvakond és már fel is pattant a szél hátára, marokra fogva annak két fülét.

A szél nagyot rugaszkodott a fától és fellebbent a magasba.

Fürge Ürge, aki éppen hazafelé ballagott hörcsög barátjától, csodálkozva meredt a szél és a rajta lovagló kisvakond után.

-- Széllovas, te széllovas! -- kiáltott utána. -- Jó utazást!

A kisvakond csak a fejével intett az ürgének, mert nem merte elengedni a szél fülét, félt, ha elengedné, leszédülne a hátáról. A szél először délnek repült, majd egyet gondolva irányt váltott és egyenesen a hófödte csúcs felé tartott. Lassan lebegtette szárnyait, hol felemelkedett a magasba, hol olyan mélyre ereszkedett, hogy szinte súrólta a tarka virágokat.

-- Most kapaszkodj meg jól! -- kiáltott a kisvakondnak. -- Megszaporázom a lépéseim! -- s már illant is előre nagy sebesen.

A kisvakond erősen fogta a szél fülét, testével szorosan ráfeküdt a hátára. Szemeit lecsukta. Szinte szédült a fergeteges iramtól, de a kíváncsiság legyőzte viszolygását a sebességtől, kinyitotta a szemét és mindenről megfeledkezve gyönyörködött a táj szépségében. Az alattuk elsuhanó erdőkben, virágos rétben, a kanyargó folyókban. S a szél játékos jókedvében körbevitte lovasát a széles világban. Hol a magas hegy tetejére suhant vele, hol a mélybe húzódó sötét barlangban nyargalt.

-- Hol vagyunk? -- kérdezte a kisvakond kíváncsian.

-- Egy barlangban. -- válaszolt a szél. -- Álljak meg egy kicsit, szét szeretnél nézni itt?

-- Állj meg! -- szólt a vakond és már le is ugrott a szél hátáról, s mielőtt az figyelmeztette volna, hogy vigyázzon, síkos a talaj, már hanyatt is vágódott, mind a négy lába egyszerre szaladt ki alóla.

A vakond felkiáltott ijedtében, a szél nagyot kacagott. S erre egyszerre hangos szárnysuhogás hallatszott minden felől és az álmukból felzavart denevérek röpködtek a vakond és a szél körül. A szelet már ismerték, elég sűrűn meg szokta őket látogatni, hozza nekik a híreket a messzi-messzi tájakról, de a kisvakondot kíváncsian szemlélték, méregették.

-- Messziről jöttél? -- kérdezték tőle.

A vakond nagy nehezen felállt a csúszós, nyirkos földről, s megpróbált egyensúlyozni, miközben barátságosan üdvözölte a bőregereket, akiknek csak a fejük hasonlított a mezei pocok barátjáéra.

-- Azt hiszem messziről jöttem, arról ítélve, milyen gyorsan repített szél barátom. -- mondta, s mosolyogva kedvesen nézett a mellette álló szélre.

-- Mesélj nekünk a te otthonodról. -- kérték a denevérek.

A kisvakond letelepedett egy kőre és lelkendezve mesélni kezdett.

-- Egy csodálatos kertben lakom. Körülöttem mindenféle növény él, paradicsom, káposzta, bab, saláta. Sajnos, amikor a föld alatt épülimages.jpegt házamból feljövök a föld felszínére, akaratlanul kitúrok egy-egy palántát, az emberek nagy bosszúságára. Sok barátom van, az ürge, az arany hörcsög, a mezei pocok, a csigák, a tücskök és még sorolhatnám. Vígan élünk, sokat kirándulunk, játszunk. -- mesélte a kisvakond.

Amikor kifogyott a szóból felállt, elköszönt a denevérektől, felpattant a szél hátára.

-- Mennünk kell. -- mondta és elbúcsúzott újdonsült barátaitól, akik fejjel lefelé felfüggeszkedtek a barlang mennyezetére és újból álomba szenderültek, hogy estére, amikor vadászni indulnak, kipihenjék magukat.

A szél a keskeny, kacskaringós nyíláson át kisuhant a barlangból, hátán a vakonddal és irány hazafelé, hipp-hopp haza is repítette.

A kisvakond megköszönte a szélnek a csodálatos utazást. A szél elröppent, s a kisvakond megkereste  barátait, akiknek elmesélte élményeit.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.