Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

FELLÁZADT  RAB  ROBOTOK

 

     Bolygóközi jutalomkirándulásra mehettek a gyerekek, amiért javítottak tanulmányi eredményeiken. Nem kellett őket sokáig bíztatni, azonnal elhatározták, hogy reggel indulnak is.

Alig emelte fel a fejét felhőpárnájáról a nap, a három gyerek már be is ült a lakókocsiba.

-- Hová menjünk? -- tette fel a kérdést ajtó csukás után Rudika. -- Ma az egész nap a miénk, délutánra kell visszajönnünk.

-- Azt javaslom -- mondta elgondolkozva Anita --, hogy szálljunk fel a világűrbe, és az első utunkba eső bolygón töltsük el a napunkat.

-- Elég jól hangzik. -- bólogatott Robika. -- Te, mit szólsz hozzá? -- fordult bátyjához.

-- Nem bánom, legyen úgy. -- egyezett bele Rudika. -- Akkor nem kell programoznom.

Azzal megnyomta a kék indító gombot, és a lakókocsi hamarosan a felhők fölé emelkedett.

A gyerkőcök odatelepedtek a számítógép elé. Bekapcsolták és a képernyőn figyelték, mikor kerül elő az első bolygó. Rövid idő telt el, amikor egyszer csak feltűnt a képernyőn egy kis fényes pont.

-- Odanézzetek, ott látszik már a bolygó! -- kiáltott fel a kislány.

-- De gyorsan növekszik! Ilyen sebesen száguldunk?! -- csodálkozott Robika.

-- Már fölötte is vagyunk. -- jelentette ki Rudika. -- Bekapcsolom az érzékelő, felderítő műszereket, mivel nem tudjuk még, hogy melyik bolygó ez. Van-e oxigénje? Reméljük igen, mert nem lenne jó egész nap légzőkészülékkel mászkálni.

A műszerek pillanatokon belül tudatták a gyerekekkel, hogy biztonságos bolygó terül el alattuk.

-- Nyugodtan leszállhatunk! -- adta ki az utasítást Rudika, a kis főparancsnok. -- Vegyétek magatokhoz a lézerfegyvereket. -- kérte testvéreit.

A lakókocsi lassan leereszkedett a bolygóra.Kép

Kissé szorongva léptek ki az ajtón. Egy kicsit mindig féltek az ismeretlen helytől.

Nem valami barátságos kép fogadta őket. Hatalmas kőtömbök torlaszolták el körös-körül az utakat.

-- Furcsa, de olyan érzésem van, ahogy ezeket a köveket nézem, mintha ezen a bolygón valamiféle robotok élnének. -- súgta testvérének Anita.

-- Igazad lehet, én is úgy érzem. -- súgta vissza Rudika. -- Ilyen nagy kőtömböket csak robotok rakhattak ide. Legyünk résen!

Felkapaszkodtak az egyik tömb tetejére. Ijedten néztek össze:

-- Robotok! -- motyogták.

-- De milyen robotok?! -- kiáltott fel Robika. -- Látjátok? Csíkos robotok!

-- Az ám! -- ámuldozott Anita. -- Olyanok, mint nálunk a börtönben lakó rabok.

-- Igen, valóban. -- bólogatott Rudika. -- Vigyázva menjünk közelebb hozzájuk, talán megtudjuk milyen robotok?

Lassa, óvatosan ereszkedtek le a tömb másik oldalán. A robotok úgy el voltak foglalva a munkájukkal, hogy nem vették észre a jövevényeket, akik elég közel voltak már hozzájuk.

A gyerekek elbújtak egy kő mögé és figyelték, hogyan dolgoznak a csíkos robotok.

-- Sokan vannak. -- lökte meg könyökével Robika a bátyját.

-- Milyen könnyedén emelgetik a köveket! -- mondta csendesen Anita.

-- Figyeljétek csak! Nem mindegyik dolgozik. Körbe állnak, valamit tartva a kezükben olyan robotok, akik szerintem irányítják a munkát. -- hívta fel testvérei figyelmét Rudika. -- Azt hiszem, megint fején találtad a szöget Anita. Rab robotokat dolgoztatnak, akikre rab felügyelők vigyáznak, mert ők is csíkosak, akár a társaik.

Hirtelen fényes sugarak villantak fel a felügyelő robotok kezükben tartott műszerekből. Megálltak a munkás robotok a kő rakásával és elindultak a háttérben álló épület felé. Láthatóan pihenési idő kezdődött számukra.

-- Maradjatok itt. -- súgta testvéreinek Rudika --, odamegyek és megpróbálom megtudakolni, mi történik ezen a bolygón.

-- Nagyon vigyázz! -- kérték Robikáék.

A fiú közel lopódzott a robotokhoz. Azok csendesen pihentek. A felügyelők bementek az épületbe. Rudika megszólította az egyik robotot:

-- Kérlek ne árulj el senkinek, hogy itt vagyok!

A robot csodálkozva fordította feléje a fejét:

-- Hát te ki vagy és honnan jöttél?

A kisfiú udvariasan válaszolt a kérdésre.

-- És ti kik vagytok? -- kérdezte aztán.

-- Szomorú a mi történetünk. -- válaszolt halkan a robot. -- Békességben éltünk ezen a bolygón hosszú-hosszú idő óta. Mind egyformák voltunk, egyformán végeztük a munkánkat. Mígnem egyszer hatalmas kozmikus vihar kerekedett és amikor elmúlt a vihar, két társunk megváltozott. Miért, miért sem, nem tudjuk, de leigáztak bennünket. Hatalmuk lett felettünk. Mágneses erővel rendelkeznek azóta, amit nem tudunk legyőzni. Néhány társunkat beprogramozták arra, hogy az őreink legyenek, mi pedig rabok lettünk. Magunktól semmit nem tudunk tenni, ők parancsolnak.

Rudika ámuldozva hallgatta a robot hosszú beszédét.

-- Hol van a két zsarnok robot? -- kérdezte kíváncsian.Kép

-- Az épületben heverésznek. -- válaszolta a robot.

-- Ezt nem hagyhatjuk így! Mi hárman jöttünk a Földről, segítünk nektek visszaszerezni a szabadságotokat. -- ígérte a bátor fiú. -- Visszamegyek a testvéreimhez, megtanácskozzuk, hogyan vethetnénk véget ennek az állapotnak. Ha jelt adok a kőhalom tetejéről, támadjátok meg az őreiteket, a többit bízzátok ránk.

-- Úgy lesz. -- bólintott lelkesen a rab robot. -- Addig elmondom a társaimnak, hogy felkészüljünk a harcra. Bízunk bennetek!

A kisfiú visszakúszott nesztelenül a testvéreihez, akik kíváncsian várták vissza. Rudika elmesélte, mit hallott a rab robotokról.

-- Mgígértem neki, hogy segítünk a lázadásukban. Amikor jelt adok, elindul a harc. Mind kettőtökre nagy feladat hárul, épp úgy, mint rám. -- magyarázta a fiú a hegyező fülekkel hallgató Anitának és Robikának. -- A kavarodásban figyelnünk kell, mikor jön ki az épületből a két zsarnok. Mi ketten Robika a lézerpisztolyunkkal, te az egyik, én a másik robot homloka közepére célzunk egy-egy gyenge lövéssel. Épp csak akkorával, hogy egy időre megbénítsuk a központi agyat.

-- És én? -- kérdezte a kislány. -- Nekem mi lesz a feladatom?

-- Neked az, ha egyikünk célt tévesztene, te azonnal lőni fogsz. Rendben?

-- Rendben. -- felelt a két testvér.

-- Akkor hát, harcra fel! -- kiáltotta Rudika, s felugrott a kőrakás tetejére és zsebkendőjével integetett a rab robotok felé.

Abban a pillanatban a robotok csörögve, csattogva támadtak a felügyelőkre. Olyan váratlanul érte azokat a támadás, hogy nem tudták használni a kezükben lévő műszereket, amelyekkel ki tudták volna kapcsolni a robot társaikat.

A nagy hangzavarra kicsörtetett a két, mágneses erővel rendelkező robot. A gyerekek addigra már elég közel voltak hozzájuk, hogy lőni tudjanak.

-- Most Robikám, de ügyesen! -- adta ki az utasítást Rudika. -- Cél, a homlokuk közepére! -- azzal mind a két fiú egyszerre húzták meg a pisztoly ravaszát.

Éles fénysugár villant, és a két robot eldőlt, mint egy-egy fatuskó.

-- Hurrá, hurrá! -- hangzott fel a rab robotok boldog kiáltása. -- Győztünk!

Odafutottak a gyerekek még időben, hogy megakadályozzák a két élettelennek látszó robot szétzúzását. Mert bizony a robotok haragjukban ellenük indultak, hogy porrá tapossák őket.

-- Megálljatok! -- kiáltott rájuk Rudika. -- Nehogy olyat tegyetek, amit később megbánnátok!  Próbáljuk meggyógyítani a testvéreiteket. Ha a mágneses erőt sikerül megszüntetni, akkor épp olyanok lesznek, mint régen. -- magyarázta Rudika.

Elővette a csavarhúzóját, és az egyik robot mellén lévő kis ajtót leszerelte. Akkor látta, hogy a membrán lemezkék össze vannak ragadva.

-- Igen, pont úgy van, ahogy gondoltam. -- húzta össze a szemöldökét a fiú. -- Ezeket a kis lemezkéket szétválasztjuk, megcsiszoljuk, és rendben lesz minden. Robika, te a másik robotot szereld. -- kérte testvérét, aki sebesen neki is látott a munkának.

Amikor elkészültek, egy-egy gyenge fénylövéssel visszakapcsolták a központi agyat.

-- Mi történt? -- ugrott talpra a két robot. -- Úgy tűnik, valami nagyon rossz dologba keveredtünk.

Társaik mindent elmeséltek nekik.

-- Nagyon köszönjük, hogy meggyógyítottatok bennünket. -- hálálkodott a két robot a gyerekeknek.

-- Még nincs vége a feladatnak. -- mondta Rudika. -- Vissza kell programozni a felügyelőket.

Úgy is történt. A robotok segítségével egy-kettőre elvégezték a programozást a felügyelő robotokon.Kép

-- Hálából a segítségetekért -- mondták a robotok --, adunk nektek mikró csippeket, és odahaza tudtok belőlük készíteni kis tévéket, kis játék robotokat.

-- Köszönjük! -- harsogták a gyerekek. -- Nagyon köszönjük, örülünk az ajándéknak.

Elköszöntek a robotoktól, beültek a lakókocsiba, és hipp-hopp hazarepültek.

A szüleiknek elmesélték az izgalmas kalandjukat.


 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.