Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

PÖSZE  ŰRLÉNYEK

 

       -- Rudika, nem kapcsoltál kozmikus sebességre! Így nem érünk haza időben. -- mondta Anita.

-- Dehogynem, majd meglátod, hogy időben otthon leszünk. Az óriások bolygója nincs messze a Földünktől. -- nyugtatta meg a nővérét a kisfiú.

-- Nagyon jó volt ezen a bolygón lenni. -- jelentette ki Robika.

Egyszer csak a számítógép vészjelzője villogni kezdett. Rudika odaugrott és bekapcsolta a gépet. A képernyőn megjelent egy érdekes formájú űrhajó. Olyan volt, mint egy kerek csésze.

-- Ufó! -- kiáltott fel a három világutazó.

-- Baj van! -- mondta izgatottan Rudika. -- Halljátok? Vészjeleket ad le!

-- S.O.S! -- jelezték az űrhajóról.

-- Segítséget kérnek. -- állapította meg Robika.

-- Megpróbálok rádió összeköttetést teremteni velük! -- s Rudika már csavargatta is a gombokat, miközben a fülére helyezte a fülhallgatót.

-- Halló, halló! Hallotok bennünket? -- kérdezte a kisfiú. -- Halló, halló, válaszoljatok, ha hallotok!

Előbb csak recsegés hallatszott a hallgatóban, majd egyszer tisztán bejött a hullámhosszon az űrhajó utasának segélykérő hangja.

-- Halló, halló! Szegítszéget kérünk! Elfogyott asz energiánk! Szegítszég!

-- Várjatok, mindjárt megbeszéljük, mit tehetünk! -- válaszolt az űrlényeknek Rudika. Kikapcsolta a rádiót és kérdőn nézett testvéreire.

-- Mit tegyünk? Hogyan tudnánk segíteni?Kép

-- Ahhoz, hogy segíteni tudjunk nekik, először is le kellene szálljunk valamelyik bolygóra, persze az Ufónak is. -- jelentette ki elgondolkozva Anita.

-- Igazad van. Ha már talaj van alattunk, a műszerek segítségével energiát tudunk átadni az űrhajónak. -- mondta Rudika. -- Hívom őket.

-- Várj, előbb nézzük meg, melyik bolygóhoz vagyunk a legközelebb. Azt is közölni kell velük. -- fogta meg öccse karját Anita.

-- Erről meg is feledkeztem. -- mérgelődött a fiú.

Bekapcsolták a kompútert, amely pillanatok alatt közölte a kért adatokat, sőt a képernyőre ki is vetítette a bolygó képét. Egy nem nagy, de gyönyörű ligetekkel, rétekkel, tavakkal tarkított égitest, mely azonban teljesen lakatlan. A neve: UNÓ.

-- Nagyszerű! -- kiáltottak fel a gyerekek. -- Ide egyszerűen leereszkedhetünk! Az űrhajó is képes rá, akármilyen kevés az energiája. Közlöm is velük! -- mondta Rudika és máris hívta őket a rádión keresztül.

-- Halló, halló űrlények! Válaszoljatok!

-- Halló, itt vagyunk! Tudtok szegíteni? -- kérdezték az űrhajóról.

-- Igen. Közvetlen alattunk van egy lakatlan bolygó. Tőletek sincs messze. Oda leszállunk, mi is és ti is. Ott feltöltjük az űrhajótokat energiával. Legalább is annyival, hogy haza tudjatok repülni és nekünk is marad annyi, hogy mi is hazaérjünk épségben.

-- Előre isz köszönjük. -- válaszoltak az űrlények. -- Megkezdjük a leszállászt.

-- Mi is. -- mondta Rudika és kikapcsolta a rádiót.

-- Olyan érdekes -- mosolygott Robika -- ez az űrlény, mintha selypítene, pösze.

-- Ja, tényleg  -- bólintott Rudika -- kíváncsi vagyok, hogy néznek ki és hányan vannak. -- azzal megnyomta a sárga gombot és a lakókocsi lassan ereszkedni kezdett lefelé.

Amikor földet értek, nem sokat kellett autózni, hamar megtalálták az Ufót, melynek pont akkor nyílt az ajtaja és három kis utas ugrott ki belőle. Kíváncsian méregették egymást. Az űrlények zöldek voltak, fejükön, a homlokuk közepén egy nagy szem volt, karjaik hosszúak és vékonyak, épp úgy, mint a lábuk.

-- Szerbusztok. -- köszöntötték a gyerekeket.

-- Szerbusztok. -- köszöntek Anitáék is. -- Örülünk, hogy megismerhetünk benneteket. Már nagyon sokat hallottunk rólatok.

-- Mi isz szokat hallottunk tirólatok. -- felelték írtó selypítve az űrutasok.

-- No, nézzük meg, hogyan segíthetnénk. -- mondta Rudika és egy-kettőre összekapcsolta  kábelekkel a két járművet és megkezdte az energia átadását. -- Míg töltődik az űrhajótok, beszélgessünk. -- ajánlotta Rudika.

Úgy is volt. Leültek a fűbe a tó partjára és míg lábaikat a vízbe lógatták, kölcsönösen meséltek hazájukról, életükről. A kis űrlények elmondták, hogy ők is iskolába járnak. Tanulnak számolni, olvasni és a tanítójuk sokat mesél a Földről.

-- Moszt mi elszöktünk a szüleinktől, mert szeretünk utaszni ész szeretnénk egyszer ellátogatni hosszátok a Földre isz. -- mondták az űrlények.

-- Érdekes, mi is szökésben vagyunk! -- válaszolt Robika. -- Mi is szeretünk a világűrben utazgatni.

-- Ha nem sértelek meg benneteket, szeretném megkérdezni, hogy miért selypítetek? -- kíváncsiskodott Anita.

-- Nekünk az iszkolában így tanították. -- válaszoltak a kis űrhajósok.

-- Elég rosszul tanították. -- jegyezte meg Rudika. -- Ha akarjátok, megtanítunk benneteket helyesen beszélni.

-- Asz jó lenne. -- lelkesedtek az űrlények.Kép

-- Akkor figyeljétek a számat és mondjátok utánam: s u s o g. -- csucsorított Rudika.

-- Sz u sz o g. -- próbálgatták az Ufó utasai.

-- Nem jó! Húzzátok a nyelveteket hátra és úgy csucsorítsátok a szátokat. -- magyarázta nekik a fiú türelmesen. -- S u, s u!

-- Szu ... su, su. -- mondták a zöld lények. És amikor ki tudták mondani, örömükben körül ugrálták a gyerekeket. -- Susog! Su, su.

Közben elég energia vándorolt már át az űrhajóba. Rudika ki is kapcsolta a hálózatot.

-- Nagyon szépen köszönjük a sze ... jaj, segítséget. -- mondták. -- Azt is köszönjük, hogy nem vagyunk már pöszék. Írjátok le a bolygónk koordinátáit, mi is feljegyezzük a tiéteket és ha alkalom adódik rá, meglátogatjuk egymást.

-- Akkor most elbúcsúzunk, mert nekünk sietnünk kell haza. -- mondta Rudika, miután felírták az adatokat. Megölelték egymást és ki-ki beszállt a maga járművébe.

Az Ufó elrepült az űrlények bolygója felé, a gyerekek pedig a lakókocsival a Föld felé.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.