Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

TENGERPARTON

 

          -- Ha ma sikerül észrevétlenül ellógnunk -- mondta Anita testvéreinek --, menjünk egy hatalmas óceán partjára.

-- Remélem lesz alkalom az utazásra, mert pont egy hete, hogy utoljára elrepülhettünk. -- jelentette ki Rudika és úgy elkapta a vágy a száguldás után, hogy türelmetlenül topogott a szobájukban, fel s alá.

-- Nézegettem a bolygó lexikont és a Földünktől nem is olyan távol találtam egy bolygót, ami akkora csak, hogy egy hatalmas tenger van rajta, s körülötte szilárd talaj. -- közölte Anita. -- Látogassunk el oda. Rengeteg hal lehet ott.

-- Jó is lenne, ha indulhatnánk! -- sóhajtott egy mélyet Robika. -- Talán összejön ma.

Szerencséjük volt a gyerekeknek. Teljesült az óhajuk. Vendégek érkeztek a szüleikhez, s amikor beültek a nappaliba beszélgetni, a gyerkőcök abban a pillanatban be is ugrottak a lakókocsiba.

-- Nyomás, nyomd meg Anita a kék gombot! -- kiáltott boldogan Rudika. -- A programozást ráérünk fent a magasban is elvégezni. Minél előbb jussunk ki az udvarból.

Fel is emelkedett a lakókocsi, s hamarosan eltűnt a felhők fölé.

-- Gyertek! -- nyugodott meg Rudika. -- Most már nincs mitől félni, üssük be az adatokat a gépbe!

Lelkesen végezte ki-ki a maga feladatát.Kép

Egyszer csak enyhén rángatni kezdett a kocsi. Rémülten nézett egymásra a három gyerek.

-- Mi történhetett? -- kérdezte a tekintetük. Sokat utaztak már egyik bolygóról a másikra, de eddig még soha nem volt a lakókocsi motorjával semmi baj. Vagy talán most sem a motorral van baj?

Rosszat sejtve kinéztek az ablakon. Mit láttak? Egy óriás madár egyik szárnya beakadt a kerékbe.

-- Jaj, Rudika, most mi lesz? -- sápítozott egyszerre Anita és Robika is. -- Elfelejtetted a lakókocsi kerekeit behúzni.

-- Sajnos elfelejtettem abban a nagy boldogságban, hogy végre szabadok vagyunk. -- mondta bűnbánóan a kisfiú. -- De ne féljetek, azonnal kiokoskodok valamit.

Nem volt rá szükség, mert az óriás madár teljes erejéből rántott egyet a szárnyán és hopp, szabad is volt. Igaz, hogy pár szál tolla ott maradt a kerekek között.

-- No, de sebaj! -- rikkantott a nagy madár. -- Fő, hogy újra repülhetek! Egy kicsit megijedtem.

A három nebuló is megkönnyebbült, amikor látták, hogy a madár lemaradt a lakókocsitól.

-- Meleg helyzet volt! -- jelentette ki felnőttesen a kis Robika. -- Nézzetek Oda! -- mutatott a képernyőre. -- Víz, víz! Azt hiszem megérkeztünk!

Úgy is volt. Abban a pillanatban ereszkedett alá a kocsi.

-- Vigyázz Rudika! -- kiáltott fel Anita. -- Kormányozz! Nyomd meg már a piros gombot!

-- Nyomom! -- mondta Rudika és a lakókocsi sebesen siklott a part felé. -- Úgy látszik, egy számot elüthettem a programozáskor és azért maradtunk a víz fölött.

-- Figyelmetlen vagy ma. -- jegyezte meg Anita.

-- Ígérem, ezután jobban odafigyelek. -- ígérte a fiú.

Távirányítóval kinyitotta az ajtót.

-- Mielőtt kiszállnánk, felvesszük a búvár ruhánkat, hogy a tengerbe ereszkedhessünk. A fegyvereinket nem szabad itt felejtenünk. Kép

Így felkészülve léptek ki a bolygóra. Gyönyörű napsütés fogadta őket.  A napsugarak táncot jártak a kék víz tükrén. Olyan tiszta, átlátszó volt a víz, hogy leláttak egészen a tengerfenékig. Kis és nagy halak úszkáltak a csendes hűs habokban.

Robika felfedezett egy hatalmas vízisiklót. Gyorsan a vízbe ereszkedett. Szeretett volna belekapaszkodni a sikló farkába, hogy együtt ússzanak. Sikerült is elkapnia és a vízisikló vitte is magával. Egyre távolodtak a parttól.

-- Hurrá! Száguldok! -- kiáltott vidáman a kisfiú.

Testvérei nem voltak ilyen vidámak és pont őmiatta. Utazásuk legelején fogadalmat tettek, hogy mindig együtt maradnak, s lám Robika se szó, se beszéd, eltűnt. Beleereszkedtek ők is az óriási, kissé félelmetes vízbe. S még nagyobb volt az aggodalmuk testvérük miatt, mikor rövid úszás után két-három cápát fedeztek fel.

-- Anita, nagyon rosszat érzek. -- mondta Rudika a kislánynak. -- Bekapcsolom a rádiókeresőjét s megpróbálom visszahívni a kis mihasznát.

Zúgott, recsegett a rádió, de rövidesen hallani lehetett Robika vidám hangját.

-- Képzeljétek el, mint a villám úgy repülök. Egy vízisikló visz. Hajladozik erre-arra. Remek dolog! Kár, hogy nem vagytok itt!

-- Azonnal engedd el a siklót és ússz vissza! -- parancsolta neki Rudika.

A kisfiú szót fogadott.

-- Már megyek is vissza! -- kiáltotta. -- Jaj! Itt egy cápa! Bekap! -- visított a gyermek, s egyszeriben elhallgatott a rádió.

-- Nem lehet tőlünk messze! Mi lesz most? -- sírt keservesen Anita. -- Rudika, kérlek mentsük meg a Robikát! Ott vannak a cápák!

-- Igen, de honnan tudom, melyik kapta be? -- kérdezte kétségbeesve a kisfiú. -- Megvan! -- ordította Rudika. -- Hiszen a fénykardom egyik végén röntgen van. Átvilágítom vele a cápát és akkor megtudjuk, melyikben van a Robika. Te maradj mindig a hátam mögött, de ha támad a cápa, használd a fegyvered.

-- Jó. -- bólogatott Anita és a szeméből patakzott a könny. Bántotta a lelkiismeret, hogy miért is ajánlotta pont ezt a veszélyes bolygót.

Rudika egyik kezében a fénykardot tartotta, amelyiknek a röntgen vége mutatott előre, lövésre most nem volt alkalom. Ezért a másik kezében szorongatta a lézerpisztolyt, hogy azonnal tudja meghúzni a ravaszt, ha a cápa neki támadna.

A röntgen sugárral átvilágított már két cápát is, de mindkettő gyomra csak kis halakkal, tengeri kagylókkal volt tele, A harmadik cápa úszott feléjük és a röntgen azonnal mutatta:

-- Ott a Robika! Sietnünk kell a mentéssel! -- kiáltott testvérének hátra Rudika.

Megfordította fénykardját és egy kábító sugarat lövellt a cápára. Az óriás emlőshal pár pillanat múlva aléltan zuhant a tenger fenekére.

-- Eddig megvolnánk, de hogyan tovább? -- tette fel a kérdést magának a bátor kisfiú. -- Anita te tartsd szemmel az itt keringő cápákat! -- kérte a kislányt. -- Megpróbálom vigyázva kinyitni a cápa száját, hogy ki tudjon mászni a gyomrából Robika.

Sikerült is neki a fegyverei segítségével kifeszíteni a hal hatalmas száját. A fénykarddal kipeckelte az állkapcsokat. Bekapcsolta a rádiót.

-- Robika, hallasz engem? -- szólt bele.

-- Igen, gyengén, de hallom mit mondasz. -- válaszolt a fogoly gyermek.

-- Kinyitottam a cápa száját, miután elkábítottam. Gyere próbálj óvatosan kimászni. Sikerülni fog. -- mondta Rudika testvérének.

-- Nagyon nehezen megy, mert meg van tömve mindenfélével ennek a cápának a hasa. -- panaszkodott a kisfiú, de azért percek múlva megjelent a hegyes fogai között.

Kép Siralmas állapotban nézett ki. Tengeri moszattól kezdve, vízinövények indái lógtak a sisakján, sőt az egész ruháján.

A két testvére nagyon megszidta, amiért egyedül, szó nélkül elment tőlük.

-- Látod mi lett az engedetlenségedből? De ha nem tudtunk volna segíteni, még nagyobb lett volna a baj. Na ebből a bolygóból elég volt! Indulunk haza! -- adta ki az utasítást ellenvetést nem tűrő hangon Rudika.

Elég is volt a kaland a másik két gyereknek is. Szó nélkül ültek be a lakókocsiba, mely haza repítette őket.

Ott hon nem vették észre az eltűnésüket, mert a vendégek még ott voltak.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.